2013. december 31., kedd

Egész évre.

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,

szép szerelmet, hű türelmet,

utakhoz fényt, csodát, álmot,

békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,

emberarcú emberséget,

verseket, célt, igazságot,

daltól derűs jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,

napfényt, amely el nem fárad,

tekintetet szembe nézve,

éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,

és mosolyból minél többet!

A legtöbb, amit kívánni lehet!

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.


2013. december 25., szerda

2013. december 2., hétfő

Böjte Csaba

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által
felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek
kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé.És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket
reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt
hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a
 televízió, a megannyi honlap.Ülök és látom, hogy jön Krisztus
Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan
Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas
félelem remeg.Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!Mindenkinek
 igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már
 a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni
néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy
értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán
indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven
is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért
nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?Forrong a világ!
Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a
gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan
szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból
 és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?Uram,
 te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó
 szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel
lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen
paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A
 föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van
 annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont
ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna
 a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem
mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás
vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból Testvérem
 lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz,
 kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és
megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön és
árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi
kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de
biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a
teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri
szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet. A
 gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből
kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt,
jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz
felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát? Fogyasztás,
 birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat.
Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred
farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója. Itt állsz Uram a XXI.
 századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és
nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem
 újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen
gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, Csaba testvér

- See more at: http://belfoldihirek.blogspot.hu/2013/12/bojte-csaba-adventi-uzenet.html#sthash.tzZQXXAf.AnLb5eQE.dpuf