Radnóti Miklós

Az egyik legnagyobb költőnk, a magyar líra kiemelkedő alakja 1909. május 5-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Születésének 104. évfordulójára emlékeznek országszerte. Radnóti Miklós a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, 1909-ben zsidó polgári családba született Budapesten, Glatter Miklós néven. Születésekor édesanyja és ikertestvére életét vesztette, a fiú ezt azonban csak évekkel később tudta meg: édesapja 1921-es halála után derült ki, hogy akit édesanyjának hitt, valójában nevelőanyja volt. A fiú már kisgyermekkorától kezdve verseket írt, 15 éves korában jelentek meg először nyomtatásban költeményei. Rokonai utasítására érettségi után a csehországi Liberecbe utazott, ahol textilipari hallgatóként tanult. Ennek ellenére az irodalom iránti szeretete egyre nőtt, így mikor huszonegy évesen hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára. 1926-ban ismerkedett meg Gyarmati Fannival (Fifivel), akivel pár évre rá, 1935-ben összeházasodtak. Ugyanebben az évben Radnóti megszerezte tanári oklevelét, azonban álláshoz zsidó származása miatt nem juthatott. 1940-ben hívták be először munkaszolgálatra. 1941-ben a költő – barátai és felesége unszolására megkeresztelkedett. Azonban úgy, ahogy a mentesítő okiratok, ez a kísérlet sem működött: 1942 nyarától 1943 májusáig ismét munkaszolgálatos lett. Egy évvel később, 1944. májusában újabb behívót kapott kézhez. Júniusban társaival együtt átszállították Szerbiába, ahol Bor közelében rézbányákban és vasútépítkezésen dolgoztatták a munkaszolgálatosokat. Augusztus végén elterjedt a hír, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt a táborokat összevonják, majd hazaindítják őket. Először augusztus 29-én indultak erőltetett menetben a brünni lágerbe. November 8-án vagy 9-én Radnóti sérülése miatt egy szekérre került a betegekkel. Mivel azonban nem találtak üres helyet a kórházban, Abdánál a folyó árterében sírt ástak, ahova egy altiszt és egy-két keretlegény sorra belelőtte a huszonkét beteget, köztük Radnótit is. Holttestét 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, az úgynevezett Bori noteszt, benne utolsó verseivel.
 Az egyik legngayobb magyar költő volt.

 „Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan     a lassu délelőtt, -
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!”

(Erőltetett menet)