Még úton vagyok: 2012

2012. december 24., hétfő

2012. december 3., hétfő

Szomorú vagyok!
...szoktatom magam,
tudom: hosszan tart
majd ez az állapot,
mert az "élet"
valamit megint
ellopott tőlem,
...sőt: belőlem
tépett ki egy
darabot...
fáj, persze,
hogyne fájna!?
de majd beleordítom
ebbe az elrontott
Világba...!

Egyedül.

a magány hegedűjén

játszol sokszor

- sokat -

magabiztosnak látszol

mint 'ki megérintheti

a csillagokat

pedig hamis fények

hamis barátok

vesznek csak körül

míg eltévedt

könnyű-röptű

remények raja

a válladra ül

lelked tükre is csupán

összetört hamis

arcokat mutat

lépsz a semmibe

bátran-egyedül

pedig még nem

leltél utat mely

a vágyott

végtelenbe mutat

Gere Irén

2012. november 21., szerda

Nagy utazás

2012. november 20., kedd

Ágnes Vanilla

A madár halála

Tenyerem: ravatal

halott madárnak

- már nem suhannak

a szárnyak, megadták

magukat a Halálnak.

Tegnap a vér-piros

cseresznyét csipegette

a földről, - most

hunyt szemmel

tűri, hogy elsirassam

szörnyű pusztulását

és a gyönyörű május

be nem teljesült álmát.

Tegnap gonoszul

elhessegettem...,

ma végleg sajgó

lelkembe temettem...

Matasicsi

Csak egy hangulat.

..a vers,

egy pohár

jeges sör,

a gyerekek

kacagása,

ez maradt

mára! -

a legtöbb,

ami boldogságot

adhat -

mi mást

kívánhatnék

magamnak?

hisz' ez

az élet java...

nem is!

az élet maga.

s bár néha

még lázad

a gyarló lélek,

..a Jelen

lesöpri az

összes

ellenérvet!

Matasicsi.

Wass Albert

Az élet olyan, mint a víz: csak folyik , egyre folyik soha nem áll meg egy pillanatra sem

hanem magával ragad mindent, ami beleesik magával ragadja valahová, amit az ember úgy hív,

hogy "örökkévalóság". A percek, órák, napok, évek, álmok, megvalósítások, kudarcok és emlékek..

minden amiből az ember élete és szíve és lelke felépül.....csak viszi és soha nem hoz vissza semmit.

Radnóti Miklós

Éjszaka

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,

alszik a pókháló közelében a légy a falon;

csönd van a házban, az éber egér se kapargál,

alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,

kasban a méh, rózsában a rózsabogár,

alszik a pergő búzaszemekben a nyár,

alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;

fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

2012. november 18., vasárnap

Vígasztaló

Vigasztaló

Megsimogatom az arcod,
mert könnyes.
- csak így némán,
szó nélkül, csendben -
elég, ha a lelked hall engem!
. . .
...és hiszem, hogy tudod,
érzed: ez a legtöbb,
mit tehetek érted!

Gere Irén

2012. november 17., szombat

Gere Irén: Járom az utam.

Járom az utam

Elindultam,
megérkeztem
valahonnan valahová,
valakivel, valakihez,
valamiért...
sosem tudtam:
honnan, hova,
mikor, miért...
mégis mindig
odaértem, odaérek
ahol kellek,
ahol várnak..
soha senki
ne mondja meg:
melyik úton,
mikor járjak!

2012. november 12., hétfő

Jó éjszakát

2012. november 11., vasárnap

Nem tudom megtenni

Tegnap a TV-s barangolásom közepette megakadtam egy műsornál.

Nem tudom melyik adón volt, de elmesélem amit láttam.

Amikor bekapcsolódtam megtudtam , hogy angol fiatalok, lányok, fiúk lehettek hatan vagy nyolcan

elköltöztek egy Bankok közelében levő faluba, ahol egyetlen fillér nélkül kellett élniük úgy sejtem,hogy egy évig.Itt az emberek rizstermesztésből élnek. Akkor volt a rizs palántázásának ideje. Első nap kiszedték a sűrű palántákat, persze nyakig sárosan, nagyon melegben. Nem sikerült teljesíteni a normát, ezért este csak a bérük felét kapták meg, de abból nem tudták kifizetni a szállásuk bérét, mert nem maradt volna ennivalóra. Elhatározták, hogy másnap keményebben dolgoznak. Másnap majdnem futotta a lakbérre és ennivalóra is maradt. Lassan belejöttek a munkába és jutott élelemre is. Hamarosan befejeződött a rizstelepítés, máshol kellett munka után nézni. Dolgoztak egy rizshántolóban, ahol egész nap zsákokat kellett emelgetni.

Ezek a fiatalok otthon jó körülmények között éltek, és el sem tudták képzelni, hogy valaki éhes lehet.

Ezt persze különböző módon élték meg.

Az egyik fiú, nagyon nehezen viselte a sok munkát és az éhezést.

Otthon nemigen evett mást csak csirkét. Nagyon szerette minden formában, akár sütve vagy kirántva.

A faluban rengeteg csirke szaladgált mindenfelé, kis fekete vagy tarka csirkék vegyesen.

Ha ez csirke, akkor ezt meg lehet enni! A falubeliek azt mondták, hogy fogjanak nyugodtan.

Néhányan bekerítettek egy csapatot és sikerült elkapni egy csirkét.

Odaadták a fiúnak, aki borzasztó rémülten nézte a csirkét, majd visszaadta, hogy Ő nem tudja megölni ezt az állatot, mert van arca.

Amit Ő eddig evett nem volt arca és nem nézett rá!

Mécs László

Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a Föld

Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.

A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.

Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára

kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.

A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,

az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,

dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.

A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.

Apokaliptikus, vad formája és nézése:

a félszemére vak és helyén gödör van vésve,

haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,

bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.

A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi

vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?

Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:

"Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,

ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,

vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,

s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.

Közöttük ül, szemezget e félszent, félig őrült

s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:

…Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,

harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:

s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták

ágyékok szép vetését... a földet letarolták...

fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,

hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...

S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!"

Testvéri szánalomból a szívem rádorombol

Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,

midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:

vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!

Sárkány

Fény képek

2012. november 10., szombat

Hiába várlak

Zsombék.

A konyhában szöszmötölt, készítette az ebédet. Nem kapcsolta be a rádiót, sem a televíziót, most csendre vágyott. Zsombék, zsombék, járt a fejében. Vajon ki ismeri már ezt a szót? Ízlelgette a zsongását és a képeket, amit felidézett. A tanya, mindig fehérre meszelve és alul elhúzva feketével. Iskolából hazatérve örült, amikor feltünt a domb mögött. Az eresz alatt mindig fecskék laktak, éhes szájak tátogtak, ha arra repült az anyjuk. Mindig hozott bogarat. A tanya körül hatalmas nyárfák óvták a tetőt a viharoktól. Elől gyümölcsöskert, ahova ki lehetett vonulni egy darab zsíros kenyérrel és a fáról szedegetni hozzá meggyet, cseresznyét. De finom volt! Van már negyven éve, hogy nem ettem zsíros kenyeret! A másik oldalon az ólak mögött az ér -ezt a szót sem ismerik már- eső után az ér megtelt vízzel és dúsan nőtt a fű, de csak csomókban. Ezek voltak a zsombékok. Nehéz volt benne szaladni, pedig néha muszáj volt, ha a disznók nem jó felé indultak. Itt mindig ugráltak szöcskék, bogarak legyek röpködtek. Sosem gondolkodott azon, hogy szereti-e a disznókat őrizni, talán igen. Szép volt a rét a sok tarka-barka virággal. Jó volt beleülni és álmodozni. Ma már nem merne leülni a fűbe, a hangyák meg a kullancsok miatt. Hány év is telt el? Á, nem érdemes számolni! Nem is szokott erről beszélni, mert úgy néznek rá, mint egy őskövületre. Ó, legyintenek, maga nem érti. Eltartott, vagy hogy mondják most, aki nem hoz hasznot, csak baj van vele. Költeni kell rá! De elkanyarodtam! A zsombék és a szöcskék, zöld, szürke ugrált körülötte. Azért figyelni kellett, mert az öreg, a Juci nagyon szemfüles volt, ha alkalma nyílt megszökött és akkor nagy baj volt mert kiscsibe húsra fájt a foga. Az iskolába gyalog járt. Akkor nem hozták, vitték a gyerekeket, nem volt divat. Oda-vissza négy kilométer, de fel sem vette. Az apját ritkán látta, mert mindig volt munka a földeken. Korán ment, későn jött. Emlékeiben átizzadt inge és a dohány szaga jut eszébe és a kérges tenyere. Ha végigsimított a haján érezte a rücskös ujjait. A simogatás ritkán járt, egyszer ültette az ölébe, amikor felgyújtotta a szalmakazalt. A tűzoltók eloltották, és elmentek. Akkor nagyon félt, felkészült a verésre, de apja az ölébe ültette és az arca szomorú és megtört volt. De fájt! Sohasem verték meg, néha az anyja ütött a kezére a fakanállal, ha belenyúlkált az ételbe. Apja kemény ember volt. Ma sem tudja , hogy mi volt a titka, de minden és mindenki tartott Tőle. A Bundás hűséges kutyaszemekkel leste a parancsait. Nagyon szép lovai voltak, arra büszke volt. A Csillag és a Tünde! Szántás, vetés vagy bármilyen munka után a lovak voltak az elsők. Lecsutakolta, megetette, itatta őket, csak azután volt a vacsora. Ma is emlékszik az esték csendjére. A fecskék pihentek, a tyúkok, csirkék becsukva / ez az ő dolga volt/ az istállóból a lovak szénaropogtatása hallatszott. Persze a békák, a tücskök mondták a magukét, de ez hozzátartozott a csendhez. Most megint az apja jutott eszébe. Egyetlen egyszer ment érte lovas kocsival az iskolához, de egész úton hallgatott, egy szót sem szólt. Megszeppenve ült mellette, nem mert kérdezni semmit. Agitátorok járták a tanyákat. Ha lehet még szótlanabb lett. Eltűnt az istállóból a Csillag és Tünde. Sötét, nagyon szürke időszak következett. Most már jó lenne bekapcsolni a rádiót, mert hatalmába kerít a végtelen szomorúság- gondolta. Pedig apja saját magát is legyőzte. Talpra állt.