Egész évre.

Balogh József: Mit kívánok

Kívánok én hitet, kedvet,

szép szerelmet, hű türelmet,

utakhoz fényt, csodát, álmot,

békességes boldogságot,

magyar szót és égre kéket,

emberarcú emberséget,

verseket, célt, igazságot,

daltól derűs jobb világot,

bokrok mellé társnak fákat,

napfényt, amely el nem fárad,

tekintetet szembe nézve,

éjt meg nappalt soha félve,

kézfogásos tiszta csöndet,

és mosolyból minél többet!

A legtöbb, amit kívánni lehet!

Nagy László: Adjon az Isten

Adjon az Isten

szerencsét,

szerelmet, forró

kemencét,

üres vékámba

gabonát,

árva kezembe

parolát,

lámpámba lángot,

ne kelljen

korán az ágyra hevernem,

kérdésre választ

ő küldjön,

hogy hitem széjjel

ne dűljön,

adjon az Isten

fényeket,

temetők helyett

életet -

nekem a kérés

nagy szégyen,

adjon úgyis, ha

nem kérem.

Remo Savezar fotói.

Ha csodálatos fotókat szeretnél látni : http://blog.moment.ee/

Böjte Csaba

Körülöttem forrong minden! Vitázó politikusok, választásra készülnek,
jót akarnak, dicsérik magukat és szidják egymást. Kapzsi bankárok által
felhergelt, fölösleges üveggyöngyök után futkosó, kapkodó emberek
kiabálnak, vagy értetlenül, tanácstalanul néznek maguk elé.És
itt vannak a naponta megfagyó hajléktalanok, a harcot a hitelek súlya
alatt feladó vállalkozók, a munkanélküliek, az olcsó termékeket
reklámozó médiák, és sorolhatnám tovább, de minek, hisz mindezt
hihetetlen nagy példányszámban megteszi a sajtó, sok-sok csatornán önti a
 televízió, a megannyi honlap.Ülök és látom, hogy jön Krisztus
Király, közeledik csendesen, méltósággal, hozzám, hozzánk, mint hajdan
Jeruzsálem falai felé. Megáll, és hosszan néz. Testemben hatalmas
félelem remeg.Csak le ne borulj sírva előttünk Istenünk!Mindenkinek
 igaza van! Nem mehet ez így tovább! Tudom az eszemmel, hogy túl sok már
 a hazugság, a léha képmutatás. Magam is érzem, hogy jó lenne betörni
néhány ablakot, szétverni az álnokok között. Türelmetlenek vagyunk. Egy
értelmetlen, nagyon hosszúra nyúlt diktatúrából jövünk. Naivan, tisztán
indultunk 89-ben, egymás kezét fogtuk, és a sárba borulva több nyelven
is együtt imádkoztunk, boldogan kacagtunk. Akkor értettük, most miért
nem értjük egymás nyelvét, vágyát, álmait?Forrong a világ!
Tudom, hogy mindenki jót akar. Jót magának, minél több jót! Mint a
gyermekek veszekszünk ócska babarongyokon, és észre sem vesszük, lassan
szabadul el körülöttünk a pokol. Nem igaz, hogy ez a világ csak sírásból
 és vérből tisztulhat meg, léphet tovább! Hogy lehetünk ilyen vakok?Uram,
 te hányszor próbáltál összegyűjteni bennünket, mint kotló a csibéit? Jó
 szóval biztatsz, adtad a szeretet parancsát, és megmosod könnyeiddel
lábainkat. Mindent jóságosan nekünk adtál, élhetnénk csendesen
paradicsomi békességben. Jól feltarisznyáztál, mindenünk megvan. A
 föld csodás termékenysége szaporít nap mint nap kenyeret nekünk, és van
 annyi agyag, kő, hogy építhetünk mindenkinek házat, tanyát, otthont
ezen a földön. Van annyi vasérc, réz, mangán, hogy egy-egy autó is jutna
 a családjainknak. Jut könyv, jó film, tiszta bor és csók, szerelem
mindenkinek. Nem sajnálod tőlünk a boldogságot. És juthat gyermekáldás
vagy vér a vérünkből, vagy mint Józsefnek a te szent akaratodból Testvérem
 lásd, van kit szerethetsz, kit otthonodba fogadhatsz, kivel törődhetsz,
 kibe beléálmodhatod álmodat. És ültethetsz virágot, platánt, diót, és
megéred, hisz jó orvosaid vigyáznak rád, hogy fád nagyra nőjön és
árnyékával enyhet adjon családodnak. Tudósaink, mérnökeink mennyi
kérdésre kerestek, találtak választ az évezredek alatt? Lassan, de
biztosan hajtsuk uralmunk alá a Földet, ahogyan te kérted Istenünk a
teremtés hajnalán még a bűnbeesés előtt. Élhetnénk békés testvéri
szeretetben, tudhatnánk, hogy a részigazságoknál fontosabb az élet. A
 gonosz kacag. Ugyanazzal a süket dumával jön, ígér minden kőből
kenyeret, fogyassz, habzsolj! Ha kell, ha nem, legyen! És ha leborulsz
előtte mindent csak neked ígér, az egész bevásárlóközpontot, repülőt,
jachtot - de minek? És felvisz csodás templomok ormára, sztár leszel,
dobd le magad, fürödj a csodáló emberek tekintetében, hatalmad lesz
felettük. Uralkodj, miért vállalnád a szeretet szolgálatát? Fogyasztás,
 birtoklás, hatalom. Habzsolva kacagsz, és szétmarcangolod világunkat.
Azt hiszed, hogy győztél, pedig rabszolga vagy. Rosszabb, testvéred
farkasa, szép tiszta világunk elpusztítója. Itt állsz Uram a XXI.
 századi Jeruzsálem falai előtt, előttünk. Szemedben könnycsepp, és
nekem nincsenek érveim. Mégis arra kérlek, hogy ne bűneinket nézd, hanem
 újabb adventünkben jósággal jöjj közénk. Ajándékozz meg érdemtelen
gyermekeidet egy újabb eséllyel, egy szép Karácsonnyal. Istentől áldott adventi megtérést, szent időt kívánok szeretettel, Csaba testvér

- See more at: http://belfoldihirek.blogspot.hu/2013/12/bojte-csaba-adventi-uzenet.html#sthash.tzZQXXAf.AnLb5eQE.dpuf

Kertész Éva: Tükröm tükröm.

Eltörött a tükör. Egy meggondolatlan mozdulat, s megesett. Leesett. Ráadásul én vertem le. S mennyi emléket vitt magával, amit még el sem mesélt nekem. Gondatlanul bánunk a régi tárgyakkal. Íme ez is! Mostanáig észre sem vettem, hogy létezik, pedig igazán mutatós antik darab, cizellált, megbarnult, aranyozott keretben. A régen metszett ovális formát míves ötvös munka ölelte, forgatható, dönthető formája igazán minden igényét igényesen kiszolgálhatta a bele tekintő hölgyeknek. Bizonyára sok kis takaros arcocskát biztathatott elégedettségre.
Korát tekintve, már a vakulás foltjai is többet jelentenek száz évnél. Tehát elmondható róla, hogy többszörösen nagykorú - is elmúlt.
Most üresen áll a keret, amelyben természetesen majd pótolom egyszer a tükröt, de a cserepeket fel kell szedni a földről. Jó szilánkosra tört, de van közöttük egészen jól használható darab is. Vesztemre belenézek. Idős hölgy barázdákkal szabdalt képe néz rám vissza. Szóval ilyen lettem. Nos, nem tegnap mondták rám, hogy de helyes kislány. Hm. Pedig valamikor utánam is megfordultak néhányan.

Ezek a redők, ráncok, mélyedések, vallanak azért egyről-másról! Bizony, bizony, az életemről vall ez az arc, amelyik a tükörben mutatkozik. Mennyi öröm, mennyi bánat fér el egy arcon! Ni csak! Az éveim számát nem is a ráncaim hordozzák, hanem a szemem. A tekintetem. Meggyőződésem, hogy nincs az a plasztikai sebész, aki a szememről el tudná tűntetni a sorsomat. Hiszen az belülről tükröződik. Az már az enyém! Igaz, hogy az én korosztályom még nem ismerte a ráncfelvarrás lehetőségét, legalábbis nem ilyen tömegméretben, mint manapság, de, ha belegondolok, dehogy is adtam volna oda azt a szép három ívet, melyért három gyermekem születéséről arany ecsettel festett emléket az élet. Három megrendítő, csodás emlék, három ünnepnapot jelez. Mert az öröm is nyomot hagyott, igen! Csak az, szépet, finomat! Mint az esküvőm! A boldogság előszobája, a remények igézetét kínálta. Annak törölném le a nyomát? És a diplomám? Nem adták azt nekem ingyen! Megdolgoztam érte! Ezek tehát a szépítő ráncok. Az öröm példázata. Hordani akarom őket magamon, mint egy-egy ékszert.

Hát igen, a bánatok, a veszteségek már nem élvezik az ecset nyomát. Lehullott az aranypor. Ezek az élmények már mélyebben vésődtek be a lelkembe, s megjelentek a szemem körül. Nem gondolok kisebb betegségekre, melyek utólag csak kis színeseknek tűnnek. De jöttek az elkerülhetetlen, a törvényszerű veszteségek, melyek az emberi lét velejárói.
Láttam megöregedni, megfáradni a szeretteimet, kénytelen voltam látni, miként viseli meg a lelket a testi kiszolgáltatottság, s a fájdalom. El kellett kísérnem fegyelmezetten végső útjukra őket, holott inkább a földből kapartam volna ki valamennyit. Ez mind olyan esemény az életünkben, mely belemar a lélekbe, örökre nyomot hagy a tekinteten, és megjelenik az arcon is. Ezt ne vállalnám? Hiszen ettől ember az ember.
Elveszíteni aránylag fiatalon a társat, de főleg megtenni vele az utat addig, ahol a semmi következik! Próbára teszi a tűrést.
Tudjuk, hogy a végső esemény neve halál, de eltakarjuk, elrejtőzünk előle, nem veszünk róla tudomást, mintha elkerülhetnénk.
Nézem az idős nőt a tükörben, aki én vagyok. Egész vidoran vibrálnak ezek a ráncok! Még mosolyogni is tudnak. Hogy másnak nem tetszik? Nem is másnak gyűjtöttem őket!

Kertész Éva

Egy gyönyörűséges vers.

M. E. Frye:

Ne jöjj el sírva síromig

Ne jöjj el sírva síromig,

Nem fekszem itt, nem alszom itt;

Ezer fúvó szélben lakom...

Gyémánt vagyok fénylő havon,

Érő kalászon nyári napfény,

Szelíd esőcske őszi estén,

Ott vagyok a reggeli csendben,

A könnyed napi sietségben,

Fejed fölött körző madár,

Csillagfény sötét éjszakán,

Nyíló virág szirma vagyok,

Néma csendben nálad lakok

A daloló madár vagyok,

S minden neked kedves dolog...

Síromnál sírva meg ne állj;

Nem vagyok ott, nincs is halál.

Gyertyák

Szabó Lőrinc: Élet.

Érdemes lesz? érdemes volt?
Görbe, ami egyenes volt.
Hol van erő és szerencse?
Mi taszít ki? Ki vezet be?
Tőle, hozzá, benne, érte,
nála, néki, mégse, mért ne,
ide, onnan, ott is, itt se
majd ha, már most, úgy is, így se,
mindig, egyszer, érthetetlen,
jaj, tovább, nem, az se, nem, nem,
néha mégis, soha többé,
véle, oda, mindörökké:
mennyi megnyílt s elveszett út,
mennyi csapda, mennyi zegzug,
halni lassan, ölni gyorsan,
bent a szívben, kint a sorsban,
s úgy hinni, hogy győztes - vesztes,
eljutunk az egyeneshez:

érdemes volt? érdemes lesz?

http://www.picturetrail.com/sfx/album/slideshow/24453501

Majer Kati képei

2011 Aréna Zorán Apám hitte

Ruzsa Magdolna - Ederlezi - Zorán koncert M1 - 2012

Ágnes - A szeretet himnusza

Ágnes Vanilla- József Attila: Ősz

Ágnes Vanilla - Sem emlék,sem varázslat

Kör.wmv

Harang

Sok a rizsa.

Képeim.

Ősz

Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. Örülök, hogy vége a nyárnak. Örülök, hogy nem hozott semmit. Örülök, hogy nem tántorodtam meg a boldogtalanságba vetett hitemben. Örülök, hogy nincsenek többé illúzióim a megoldásról. Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak. Márai Sándor

Talán.

Madárdal.

A videó Csuhai Katalin fotóiból készült.

Várnai Zseni

Várnai Zseni - Nem volt hiába semmi sem...


Nem volt hiába semmi sem.
Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Acélkerék is megkopik,
Hogyha szüntelen csak forog.
Kopik, kopik, de fényesül,
Nem fogja be a rozsda sem,
Csiszolja minden mozdulat,
S forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,
Nem adnak ingyen semmit ám,
Voltak keserves napjaim,
És rengeteg dúlt éjszakám.
Amíg egy gyermek nagyra nő,
Bizony egyet-mást tenni kell,
Legalább így az életem
Nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra, és
Egyszerre oly üde vagyok,
Hogy a szemem harmatgyöngyös,
Hajnali rét gyanánt ragyog,
S leánykám, mint a Március,
Rügyekbe zárt kölyöktavasz…
Őt nézem és bimbókorom,
Újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,
Hiszen az idő úgysem áll,
Csak aki meddőségekben élt,
Azé a vénség, rút halál.
Szánom az inyenc élvezőt,
Csömörnél mása nem marad,
Koldus, ki mit sem áldozott,
S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz kicsit fáradt vagyok,
Nehéz a toll is néhanap,
De a lehalkult szívverés
Fiam szívén erőre kap,
Szépségem múlik – nem sírok,
Leánykám arcán tündököl,
Szinte sok is, e két gyerek,
Mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,
Bár néhanap békétlenül
Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,
Hogy ürmöm mézzé édesül…
Sokat fizettem? Nem tudom,
Hiszen mindennek ára van…
Ezerszer újra kezdeném
Alázatosan, boldogan.

Csend

A fotókat készítette Csuhai Katalin.

Árvíz

Az árvíz képeit szerkesztette Majer Kati
Zene: Honfoglalásból a Temetés

Dana Winner

Nagyon szeretem ezt a dalt.

Charles Baudelaire: Egy dög.

Lehet szeretni, lehet nem szeretni, de ilyen érthetően és szépen kevés színész beszél.

Böjte Csaba.

TALÁN MAJD EGYSZER HABLEÁNYT TETOVÁLTATOK A MELLEMRE

A nyári vakáció egyik reggelén csengettek az ajtón, az egyik lányunk jött vissza az otthonba. Örömmel ugrott a nyakamba s kérdezte: "Mikor megyünk a táborba?" A kislány egy hosszú tanév után nagyon vágyott hazamenni a szüleihez.
Hazavittük a Dévától 200 km-re levő otthonába, de pár nap múlva visszajött, mert - telefonáltam! "Jöjjön, mert megyünk táborba". Hogy mondjam meg, hogy nem igaz, hogy nincs is semmiféle tábor, csak nem kellesz otthon, és igazából egy kegyes hazugsággal postáztak vissza tégedet?

Így most itt vagyunk a Csónakos partján, "táborozunk", hogy ne csalódjon, ki tudja hányadszor a gyermek. Ülök a víz partján és nézem a csapatomat. Forr a víz, én folyamatosan számolom a fejeket. Mind megvannak.

Egyszerre jönnek mellém, hozzám bújnak, mesélnek. Az egyik negyedikes lányunk megkér, hogy tetováltassak szép hableányt a mellemre. "Miért?" - kérdezem. "Mert apukának is egy olyan volt. - És elindul egy csacsogó kispatak - Az én apukám nagyszerű apa volt. Igaz, hogy sokat ivott, s egyszer, mikor korbáccsal megvert, kiütötte az egyik szememet. Nem akarta. Utána apuka is sírt, bánatában nagyon berúgott. Anyuka, mikor két éves voltam, akkor halt meg. Öngyilkos lett, mert sokat k...ott. És apu őt is megverte. De én nem leszek k...a."

Hallgatok, magamhoz szorítom e szép szőke kislányt. Ő csak beszél. Elmondja, hogy mennyi rossz ember van, és hogy az apukát olyan sokan 'bizgették', míg fogadásból megivott két liter vodkát. "Apukám olyan rendes volt, utolsó cseppig megitta, mert az ember, amit ígér, azt meg kell tegye, úgy-e? Apuka sokat hányt és meghalt."

Hallgatunk, a tó vize egykedvűen fodrozódik. Nagyon sok mondat van az életünkben, mit nem tudunk befejezni. Odajön egy másik kislány is. Vizes, szép barna bőre ragyog a napfényben. Három éve van nálunk, az osztály második tanulója. Beszélgetünk. Elmeséli, hogy milyen volt, amikor egy nagyváros állomásán koldult. Nagyon ritkán beszél erről. Most úgy beszél, mint más a nyaralásról: "Olyan bácsi is volt, aki egy egész kiflit adott egyszerre. De nagyon kellett vigyázni a rendőrökre, sokszor kutyával jöttek, s egyszer az egyik társamat meg is harapták a kutyák. Volt egy nagy szemetes láda, oda bújtunk el." És mondja, és mondja.

Úgy látom, hogy a víz, a játék, nemcsak a fizikai mocskot oldja, mossa s remélem viszi messzire. Aztán odasodródik két testvér, a harmadikat végezték. Szédületes energia tépi ezeket a fiúkat. Lendületükben mindenkit lesodornak a lábukról. Nem rosszak, de tíz percenként felsír, visít valaki mellettük. Mint a villámhárító a villámot, úgy vonzzák a 'galibát'. Rájuk szólok, s mint két ma született bárány kunkorodnak mellém. Ha már rohangálni nem lehet, hát engem kezdenek nyuvasztgatni ölelésükkel. Persze hogy beszélgetünk, és persze, hogy szóba jön az édesanya, akinél csodálatosabb anya nincs, de aki nagyon elfoglalt.

Sokszor megcsodálom Isten hatalmát, aki ilyen végtelen erőssé tudja tenni a gyermekek szüleik iránt érzett szeretetét. Mert én csak azt látom, hogy a gyermekek első áldozására a 18 km-re lakó anyuka, azokkal a lakkozott körmeivel és még egy szent szívét is megdobogtató szerelésével, nem tudott eljönni, bár meg volt beszélve és meg is ígérte. A fiúk kérésére egy pár perccel később kezdtük a misét. De nem jött el az évzáró szereplésre sem, és azóta sem jött egyszer se felénk. Megölelem a fiúkat és elismerem, hogy anyuka tényleg nagyon szép, csak az a baj, hogy nincs ideje. S hogy a tépelődésnek véget vessek, szabadon engedem e két szilaj paripát.

Táborozunk! Isten műve: a tó vize, a táj, a gyermekek, és minden olyan csodálatos. Végtelenül jól van minden, úgy ahogy van! Sokszor nem értem, hogy egy-egy törékeny gyermek válla hogy tud ennyi tragédiát hordozni. De úgy látszik, hogy nem is ez a fontos. Ezeket a gyerekeket, a sebeket nem kielemeznem kell, hanem szeretettel átölelni és hordozni. Megtenni mindent, hogy ha már karjaim közé sodródtak, Isten akarata szerint alakuljon a további életük.

Egy labda telibe talál, és szinte észre sem veszem, ott vagyok a Csónakos tó vizében. Játszunk, én vagyok a cica, és forrik a sok gyermek csapkodásától a víz. Tudom, hogy nem megoldani kell a problémákat, hanem kacagni, és eltalálni azt a tenyérnyi kék eget a gyermekek karjai között, hogy nehogy megint én legyek a cica. Játszunk, kissé könnyes a szemem, de itt a tó vizében úgyse vevődik észre. Végül is Jézus nem azt kérte, hogy megértsük ezt a csodálatos szép világot, hanem azt, hogy szeressük, szeretetté váljunk ott, ahol a legnagyobb szükség van ránk. Nehéz megtanulni együtt élni a konkollyal. Dobom a labdát, s persze, hogy valami Isteni erő megint a gyermekek karjai közé vezeti azt. Mindenki kacag, felsültem, alulmaradtam, újból én vagyok a cica. Úgy tűnik, hogy most semmi más nem fontos, és jól van ez így. A teológián, a noviciátus alatt soha nem gondoltam volna, hogy ezek a koszos gyermekek ennyire átszervezik az életemet.

Talán majd egyszer még egy hableányt is fogok tetováltatni a mellemre?


Kép: Edith Moldovan.

Kertész Éva: A napi program

 Reggel nyolc óra óta állt az öregember a ház előtt. Nézelődött. Számára a kelés nem volt korai, hiszen ezelőtt, amikor még fiatalabb volt, minden reggel együtt ébredt a nappal. De volt olyan is, hogy ő volt fürgébb. Akkoriban sok volt a tennivalója. Ma már semmi. A földet elvették, jószágot már nem nevel, azt a kevés házi munkát, ami rá vár, könnyen elvégzi. A nyolc óra a kapu előtt találja minden reggel, pedig tudja, hogy a lányka csak később ér ide. Áll az öregember hátratett kézzel a háza előtt, és szemlélődik. Dereka olyan egyenes, hogy az útszéli villanyoszlopok elszégyellhetnék magukat mellette. Nagy néha köhint egyet, ilyenkor kezét a szája elé teszi, egyben kétfelé simítja hegyes hófehér bajuszát. Aztán ismét hátraeszi. Áll, mintha őrt állna, terpesztett lábbal, enyhén előre dőlve, és vár. A ház előtti árok most üres, rég nem volt eső errefelé. Az árok külső szélén egy fácska nőtt évekkel ezelőtt, most olyan kelletlenül hajlik be az árok mélye felé, mintha utálkozna. Már akkor látnia kellett volna, hogy ronda kis korcs ez a hajtás, de gyerekkorától megszokta, hogy élőlényt, ha növény, ha állat, békén hagyunk. Most meg itt csúfoskodik az árok szélén az ő szégyenére. Igaz, hogy növényből erre kevés marad meg. Még murokból is. Sűrű fekete a föld, még a gyümölcsfa is kipusztul, ha elültetik. Kukorica, búza, az igen. Ez a kettő gazdagon adja magát. De itt a szem nem gyönyörködik, mert más nincs, csak sár, vagy por. Most elballag a sarokig, hogy megnézze, látható-e már a lányka, pedig tudja, még várnia kell, míg ideér. Elnéz minden irányba, nem jön-e valaki, akivel szót válthatna, de ma üres az utca, senki nem jön a boltba. Pedig ő olyan szerencsés helyen lakik, hogy szemben épült vele a kocsma, mellette a vegyesbolt. Valaki mindig mozog tehát errefelé, de most ünnepi csend van. A lelkében is ünnep van, várja az unokáját. Minden reggel ez mozgósítja, ez ad neki lendületet a keléshez, hogy jön a lányka. A fiát, a kislány apját elvesztette fiatalon. Behívták katonának, és odamaradt a Don-kanyarban. Olyan sok szörnyűséget beszéltek arról, hogy mik történtek azon a fagyos orosz földön, hogy ő csak úgy tud nyugton élni, ha arra gondol, a Sanyi gyereket eltalálta egy golyó. Az legalább gyors halál. Egyszer volt itthon szabadságon mielőtt kivitték a frontra, akkor hagyta nekik emlékül ezt a lánykát. Nem is láthatta soha. Pedig éppen olyan, mint ő volt. Rá hasonlít szerencsére. A menyük, az anyja, valamiért gyűlöli őket, nem is köszön, nem is áll velük szóba, mintha a nagy baját, gondját ők okozták volna. De szerencsére megnőtt a lányka, s naponta jön. Ezért áll ő ki minden reggel nyolckor a kapu elé. Már csak egyedül várja, mert elhagyta az asszonya. Elment nagy betegségben. Elápolta, mindent megtett vele, de a halál, már csak olyan, hogy nem kegyelmez. Ő mindent elvégez még a ház körül, maga körül is, még az asszony kiskertjét is ápolja. Öntözi rendületlen. Pontosan olyan most is, mintha élne a gazdasszony. Tisztaság van a házban, és a ház körül is. És csend. Olyan nagy a csend, hogy már nem is tudja sokszor, mihez kezdjen. Gyakran kiáll a kapu elé, mint most is, hogy legyen kinek fogadni a köszönését. Néha, ha látja, hogy ülnek a kocsmában, ő is átballag, csak azért, hogy emberek között legyen. Rendel egy fröccsöt, és üldögél. Most elmegy a járdáig, amely az Alvégről indul, elér idáig, itt pontosan az ő háza előtt átmegy a kocsmához, fordul egyet, és elmegy messze, egészen a Felvégig. Mint egy szalag. Sokat segít a falusiakon ez a járda, különösen esős, saras időben. De, hogy hogyan lehetett ilyen keskenyre sikeríteni, az már elmondhatatlan. Alig ötven centi széles, egy embernek is kevés, különösen, ha saras az idő. Templomból jövet is egymás mögött lépdel a nép hosszú ideig, míg hazaér. Most visszamegy a sarokig, már látszania kellene a kislánynak, már itt van az idő. Már látja is. Lassan ballag. Neki pedig hogy dobog a szíve! Jól van. Ideért. Megy a lányka a kosarával a boltig, ő is indul. Lassan lépked át a poros földúton. A kocsma előtt megáll egy pillanatra, majd fordul a bolt irányába. Nem megy be, túllép az ajtón, megáll a lépcső túlsó oldalánál és vár. Mosolyog. Hallja, hogy az unokája már elköszön a boltostól, kilép az ajtón, nem fordul sem jobbra, sem balra, megy le a lépcsőn, és fordul a kocsma irányába. Viszi magával nagyapja szerető mosolyát. Az öregember arcáról még el sem tűnt a mosoly, mikor kilép a boltos.
 - Megint nem köszönt? -
 Nem lehet neki. Megverné az anyja. De látta milyen szép lányka? Az én Sanyi fiamé. Hát, ha így lehet csak, akkor így szeretem.
 Az Allegórián található még sok szép írással együtt.
http://allegoria-portal.blogspot.hu/search/label/Kert%C3%A9sz%20%C3%89va

ERDÉLY A SZERETET ORSZÁGA

A föld könnyei

Kedvesem

Ezt meg kell nézned!

Csipkés képek

Jókai Anna. Ima Magyarországért.

Reményik Sándor: A menekülő.

Vajon mit vinnél magaddal, ha menekülni kellene ?
Ha menekülni kellene az árvíz elől. a vörösiszap elől vagy bármilyen katasztrófa elől!
Vagy a halál elől!

Reményik Sándor

A menekülő.

Ha menni kell, magammal sokat vinnék.
Az egész édes, megszokott világot.
Rámástul sok, sok kedves drága képet
és egy pár szál préselt virágot.
Vinnék sok írást, magamét, meg másét
sok holt betűbe zárt eleven lelket
s hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
megüzenném a hulló leveleknek.

Vinném az erdőt, hol örökké jártam
hintám, amelyen legelőször szálltam
a keszkendőm, mivel rossz másba sírni
a tollam, mert nem tudok mással írni.
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
az utca kövét küszöbünk előtt!

Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
gyötrődő lelkem alagútjain.
Olvasgatnám az ablakok sorát
simogatnám a fecskefészkeket
s magamba színék minden verkliszót
mint bűbájos, mennyei éneket...

Utánam honvággyal tekintenének
az ajtók mind, és mind a pitvarok
szeretnék mindent mindent magammal vinni
és mindent itt hagyok.

Most múlik pontosan.

Kedvesem

Anyák napjára.

Wass Albert - Új székely ballada.

Valahol egy messzi hegyen
öregasszony megyen, megyen,
vállán batyu, kezében bot,
hajlott a dereka, hajlott,
a dereka fáradt, hajlott.

Valahol egy messzi hegyen
Édesanyám megyen, megyen,
megyen a fia elébe,
könnye hull az út kövére,
könnye hull az út kövére.

Édesanyám, jaj megálljon!
Felleg rí a láthatáron,
benne zokog egy üzenet,
hogy én haza nem mehetek,
hogy elibém ne is menjen,
hogy engemet ne is várjon,
itt halok meg idegenben,
sötét orosz pusztaságon...!

De valahol egy messzi hegyen
egy öregasszony mégis megyen,
nem hiszen a fellegeknek,
nem hiszen az üzenetnek,
nem hiszen az üzenetnek.

Fölmegyen a határhegyre,
feltekint a fellegekre,
megettük az Istent látja
s belekezd egy imádságba,
egy bánatos imádságba.

És csak áll fönt, áll a hegyen,
felleg jő és felleg megyen,
imádságát mondja, mondja,
benne sajog féltő gondja...
S meglátja az egész világ:
azt az imát addig mondja,
addig mondja, míg a fiát
mégis hazaimádkozza!

Radnóti Miklós

Az egyik legnagyobb költőnk, a magyar líra kiemelkedő alakja 1909. május 5-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Születésének 104. évfordulójára emlékeznek országszerte. Radnóti Miklós a magyar költészet egyik legnagyobb alakja, 1909-ben zsidó polgári családba született Budapesten, Glatter Miklós néven. Születésekor édesanyja és ikertestvére életét vesztette, a fiú ezt azonban csak évekkel később tudta meg: édesapja 1921-es halála után derült ki, hogy akit édesanyjának hitt, valójában nevelőanyja volt. A fiú már kisgyermekkorától kezdve verseket írt, 15 éves korában jelentek meg először nyomtatásban költeményei. Rokonai utasítására érettségi után a csehországi Liberecbe utazott, ahol textilipari hallgatóként tanult. Ennek ellenére az irodalom iránti szeretete egyre nőtt, így mikor huszonegy évesen hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetem magyar-francia szakára. 1926-ban ismerkedett meg Gyarmati Fannival (Fifivel), akivel pár évre rá, 1935-ben összeházasodtak. Ugyanebben az évben Radnóti megszerezte tanári oklevelét, azonban álláshoz zsidó származása miatt nem juthatott. 1940-ben hívták be először munkaszolgálatra. 1941-ben a költő – barátai és felesége unszolására megkeresztelkedett. Azonban úgy, ahogy a mentesítő okiratok, ez a kísérlet sem működött: 1942 nyarától 1943 májusáig ismét munkaszolgálatos lett. Egy évvel később, 1944. májusában újabb behívót kapott kézhez. Júniusban társaival együtt átszállították Szerbiába, ahol Bor közelében rézbányákban és vasútépítkezésen dolgoztatták a munkaszolgálatosokat. Augusztus végén elterjedt a hír, hogy a szovjet hadsereg előrenyomulása miatt a táborokat összevonják, majd hazaindítják őket. Először augusztus 29-én indultak erőltetett menetben a brünni lágerbe. November 8-án vagy 9-én Radnóti sérülése miatt egy szekérre került a betegekkel. Mivel azonban nem találtak üres helyet a kórházban, Abdánál a folyó árterében sírt ástak, ahova egy altiszt és egy-két keretlegény sorra belelőtte a huszonkét beteget, köztük Radnótit is. Holttestét 1946. június 23-án exhumálták, ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, az úgynevezett Bori noteszt, benne utolsó verseivel.
 Az egyik legngayobb magyar költő volt.

 „Ó, hogyha hinni tudnám:     nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,     s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor     a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,     míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna     az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök     ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén     a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan     a lassu délelőtt, -
de hisz lehet talán még!     a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,     kiálts rám! s fölkelek!”

(Erőltetett menet)

Szép világunk

Legördül a függöny.

Tánc

A legszebb tánc, amit láttam!

Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt,
láttad-e ott, hogy kel fel a nap?
Hallgattad-e a szélben hogy zsong a nád,
ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad? Nem láttál semmit.
Se nádirigót, se kócsagot,
se a vadrécék kéktükrű szárnyát,
se vizeken rengő csillagot?

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?
Füstje simogatta arcodat,
ha felkel a hold, és lidércfény
táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál-e ezer szárcsafiókát,
úszó fészket a nagy vizeken?
S hallgattad-e ködös hajnalokon
a vándormadár mit üzen?

És a nádi széna volt-e párnád,
millió béka muzsikád,
imbolygó bagoly régi barátod,
nyársonsült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,
este, ha lobban a néma tűz?
s a nádason átrepül az álom,
és rádsóhajt lágyan a puha fűz?

Álmod ha őrzi millió nádszál,
és tartja feletted az eget,
neked adja a csillagos békét,
és megsimogatja szívedet.

Csuhai Katalin fotója

Lady

Élet vagy természet?

Az élet vagy természet ugyanazt jelenti?

Nagyon szeretem az ilyen videókat.

Egy kedves videó.

Az én utam.

József Attila: Rejtelmek.

Ady Endre: Biztató

Csörög a telefon.

Csörög a telefon, avagy hatalmas nyeremények tárháza.

Igen, csörög a telefon! Általában szombaton , vagy vasárnap délután, amikor pihenne netán az ember lánya.
Vagy este, amikor a család szokott hívni, én rohanok, és egy kedves hang megkérdezi, hogy melyik korosztályba tartozom? Én megmondom, erre a hölgy áttér az elgügyögök a z öreglánnyal stílusra: nagy meglepetés érte Őnt,mert nyert és ugye nagyon tetszik örülni. Amikor levegőt vesz megköszönöm a fáradtságát és leteszem.
Nem is ezért kezdtem írni, hiszen ezt sokan megtapasztalták már.
Itt a Neten is divat nagy jövedelemmel kecsegtető mézesmadzagokat húzgálni az orrom előtt, persze munka nélkül, csak ülsz és dől a lé. Akinek ez sikerül gratulálok neki, de én nem hiszek benne!
Szoktam válaszolni és igyekszem jólnevelten megköszönni az ajánlatot.
A napokban is kaptam egy ajánlatot.
A bevezető szöveg a klímaváltozás, az erdők kiírtása stb.
A megoldás erre, ha én befizetek -ha jól emlékszem- 100-1200 euró összeget, rosszul írtam nem befizetek, hanem befektetek, amiből őserdőt telepítünk és én figyelhetem a fám növekedését!
A fennmaradó összeget, ha jól értettem befekteti egy pénzügyi zseni.
Nekem volt erre javaslatom, hogy ültessen mindenki ott ahol tud fát, bokrot, és a pénzügyi zsenitől a kisördög.........
Na erre kaptam most választ! 
"Sajnálom, hogy ennyi rossz tapasztalatod volt az Életben, hogy
ennyire megkeseredett vagy és csak a "kisördög" motoszkál benned." 
"Sajnos sok ember még nem elég érett hozzá, hogy felfogja ennek
óriási jelentőségét és mindig mástól várja a megoldást és a segítséget,
de most végre én is tehetek valamit az ügyért és ha ezt még anyagilag
is megbecsülés övezi, hát akkor ennek baromira örülök.
Bízom abban, hogy Te is csatlakozol ehhez a nemes küldetéshez és
gondozásodba veszel, tulajdonba veszel egy őserdei fát." 
Tudatom, hogy nem vagyok megkeseredett!!
Hogy éretlen vagyok az lehet, de sajnos ezzel már nincs mit tenni, már így is fogok maradni.

Várnai Zseni: Éveim.

Várnai Zseni:

Éveim

Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.

Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.

Mikor azután ötven lettem,
- de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, - én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.

És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek...
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.

Mindegy volt már, hogy meddig élek
- sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.

Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.

Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, - tán' mindörökre!

Gere Irén: Most

most hó hull
és fázunk
és megfagy
sok álmunk
a nyár már
csak emlék
bár miénk volt
nem rég...
és tavaszt szeretnénk
és napfényre mennénk
de eltünt már minden
miben hittél és hittem
köröttünk
már csak árnyak
és fekete madarak szállnak
lelkünkre ráfagy
a tegnapi bánat virága
és mégsem látjuk be
hogy hiába
hiába hiába....

Gere Irén: Szomorúan

Szomorúan

semmi

virágzik

kopár

téli ágon

magány

hempereg

velem

a kórházi

ágyon

nem múlik

a tél

dermedt

lelkem

áprilist vár

vacogó

varjak

harsogják

kááááár

elvisz

ez a tél

ha nem

vigyázok...

A kisherceg

Gere Irén: Apró tüzeket gyújtok.

Nem akarok felégetni semmit!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

hogy senki ne fázzon a télben,

hogy senki ne féljen a sötétben!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

csak átmelegítem kicsit a lelkeket!

- felgyújthatnék erdőket, mezőket, réteket,

- de csak melegítek, nem perzselek!

Csak apró tüzeket gyújtok az éjben,

hogy ne tévedjenek el a csillagok,

hogy segítsenek nektek,

hogy rám találjatok!

Morzsagyűjtő - Blogger.hu

Morzsagyűjtő - Blogger.hu

Ha a játékszer nem jól működik eldobják!